A folyó hőse, akinek Santiago bácsi volt a példaképe

Tizenhárom zsebkendő

Tíz éve, 2000 telén szakadt át az Esmeralda leányvállalatának, az Aurul ércfeldolgozó üzemnek a zagytározója az észak-erdélyi Nagybánya térségében, és százhúszezer köbméter ciánnal szennyezett víz került a Tiszába. Egy algyői halász még akkoriban elhatározta, hogy kijárja a tönkrement halászcsaládok kártérítését. Szerepet vállalva egy dokumentumfilmben eljutott az ipari katasztrófa helyszínére, sőt a vegyes vállalat ausztráliai tulajdonosaihoz is. Mindhiába. Mészáros Balázs ma is Algyőn él, felméri magányos harcának tanulságait: bolondnak nézték, szétment a családja, elúszott mindene.


Már az apám dédapja is halász volt a Tiszán. Mióta fél kézzel ki tudtam nyomni a lekvárt a palacsintából, mellette foglalatoskodtam. Beleneveltek abba, hogy szeressem a természetet és a Tiszát. Apum reggel fölkelt, s a Rákóczi-indulóra, amely fél öt előtt öt perccel kezdődött a rádióban, megfőzte a kávét, ezt követően mentünk a ladikkal a vízre, figyeltük a halak mozgását. Akkoriban volt értelme halászni, mindig reméltünk. Emlékszem egy nagyon jó mondására: jobb, fiam, hiába dolgozni, mint hiába henyélni - mesél a régmúltról egy algyői presszóban a most ötvenkét éves férfi.

Erős kezű, zömök termetű. Cserzett arcán néhány év alatt megszaporodtak a barázdák. Mészáros Balázs szüleinek gát melletti házát elvitte az 1970-es árvíz. Abban forgatták Oszter Sándor főszereplésével a Rózsa Sándor című filmet. Ő gyerekként zsákruhában rohangál, s ordítja, hogy tűz van, tűz van. Jelképes emlék ez. Tíz éve megint kiáltott valamit. Azt kiáltotta, bajban vannak a tiszai halászok, bajban vannak a tiszai halászok, de nem figyelt rá senki sem. Mészáros Balázs mindig halász szeretett volna lenni, hitt a biztos megélhetésben, de azért 1973-ban beiratkozott a szegedi szakmunkásképzőbe, és távközléstechnikaihálózat-szerelői képesítést szerzett. 1976-tól 1985-ig dolgozott a szakmában, addigra mérgezést kapott az ólomköpenyű vezetékektől. Idősödő, beteges apja már nehezen tudta elvégezni a lehalászást a saját vízszakaszán. Hogy segítsen neki, majd átvehesse tőle a munkát, 1986-ban belépett a Tisza Halászati Szövetkezetbe. Boldogan fogta a 40-80 kilós harcsákat, s mivel bevallottan jól ment neki, a római katolikus templomban szobrot állított Nepomuki Szent Jánosnak, a halászok védőszentjének. Gyűrött fényképet vesz elő a zsebéből, úgy mutatja.- Egyszer volt három Mészáros Balázs a ladikban egy fénykép kedvéért. Az apám, én meg a fiam. Ez volt a legszebb perc az életemben. Apám meghalt, a cián tönkretett engem, a fiam pedig sohasem lesz már halász, még én is lebeszélném róla. Mintegy 120 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult 2000. január 30-án az Aurul zagytározójából a Lápos folyóba, onnét a Szamosba, majd a Tiszába. A halálos méreg koncentrációja 180-szor haladta meg a megengedett határértéket, így valóságos haltetemszőnyegek úsztak le a folyón. Az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés felmérhetetlen károkat okozva két hét alatt vonult le a hazai szakaszon. A román-ausztráliai tulajdonú Aurul a környék fémbányáiból kikerült és felhalmozódott meddőhányókból nyerte ki az aranyat és ezüstöt a fejlettebb országokban már nem alkalmazott ciános kioldással. A vállalatnál nem volt kárelhárítási terv, így kísérlet sem történt a szennyezés lokalizálására, enyhítésére. A halpusztulást még Belgrád alatt is észlelték, sőt a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt a koncentráció. Becslés szerint idehaza 1241 tonna hal pusztult el. Románia az Aurult tette felelőssé a környezeti katasztrófáért, az ottani vizsgálat szerint a katasztrófát "előre nem látható körülmények" okozták. A Máramaros megyei prefektus az Aurul társaságot hárommillió régi lej, mintegy 45 ezer forint bírsággal sújtotta! A magyar állam a ciánszennyezés miatt 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely összeg az élővilágot ért károkat és ezek helyreállítási költségeit tartalmazza, a per jelenleg is zajlik. Az Aurul tovább folytatja tevékenységét Transgold néven. Bár a folyó a vártnál gyorsabban tért magához, hiszen 2002-re rendbe jött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya, és három-négy év alatt ismét megjelent a vízi élővilág 95 százaléka a Szamosban és a Tiszában, a halászati vállalkozások vesztesége óriási lett, mert csökkent a hozamuk, sőt még ma is magas a lebegő hordalék meg az üledék nehézfémtartalma. A Tisza mentén 262 halászcsalád került szorult helyzetbe, életükben új időszámítás kezdődött.

Mészáros Balázs egyike volt a kárvallottaknak, a ciánszennyezést követően sírásóként, majd építőipari segédmunkásként dolgozott. Szerinte egy 2001-es hódmezővásárhelyi halászati szövetkezeti közgyűlésen történt viharos szereplése miatt választották ki a ciánszennyezés következményeit taglaló dokumentumfilm főszerepére. Hegedüs András egykori miniszterelnök Ausztráliában élő unokája, Hegedüs Péter volt a film producere, rendezője és fényképésze.

- Hónapokon keresztül forgattunk. Előbb Romániába mentünk ki, ott a filmesek jelenlétében megpróbáltam számon kérni a vállalat vezetésén a történteket. Az a Visitor feliratú sisak még a mai napig megvan, amelyben építkezéseken dolgoztam, azt vettem fel védősisakként. Megtudtam, hogy a világ egyik legmodernebb üzemében járok, s néhány hét alatt helyreállt a rend a Tiszán. És megtudtam azt is, hogy szerintük nem felelősök semmiért sem. Időközben válságba került a Tisza Halászati Szövetkezet is, amelyet senki nem akart már irányítani, így a kitartásáról ismert Mészáros Balázs lett a társaság elnöke. Akkor még úgy gondolta, hogy Magyarország legnagyobb halászati szövetkezetének vezetőjeként nagyobb sikerrel járhat a romániai vállalat tulajdonosaival folytatott tárgyalásain. A filmes stáb kíséretében, kölcsönkért pénzből utazott el Ausztráliába.

- Sydneyben bejutottam a parlamentbe, s csak miután ott szóba került az Esmeralda botránya, fogadtak az anyavállalat tulajdonosai. Míg Sydneyből Perthbe, az Esmeralda központjába utaztunk repülőn, a négy és fél óra alatt megpróbáltak néhány szót megtanítani nekem angolul, de én még a hájdujudúból és hájududut csináltam. Létrejött a találkozó az egyik tulajdonossal, tolmács segített. Nem jutottam sokra, az üzletember azt ismételgette, nem éreznek felelősséget, ugyanakkor ha kedvezőtlen lesz számukra az államok közti pereskedés eredménye, akár szóba kerülhet a halászok kártalanítása is. Annyira elkeseredtem, hogy odaadtam valakinek a faragott halászkésemet is. Engem nem érdekel az a vita, hogy a harmincmilliárdos kártérítési perben a magyar, a román vagy az ausztrál jogot érvényesítsék-e. Ráadásul ebben a perben a halászok nem is érintettek. Azt szerettem volna elérni, hogy a halászokat kártalanítsák. Ismerjék el, hogy a magyar halászoknak kárt okoztak, és próbáljanak segíteni nekünk. Őstermelői igazolványunkkal, egyéb papírokkal tudtuk volna bizonyítani, hogy mennyi bevételünk volt 1999-ben, s nulla 2000-, 2001-, 2002-ben. Ausztráliában egy rádiócsatorna magyar nyelvű műsorának a riportere élő adásban az orrom alá dugta a mikrofont, és megkérdezte, mire költötték a halászok azt a pénzt, amelyet az ausztráliai magyarok küldtek nekünk adományként. Semmire, mert meg se kaptuk, feleltem meghökkenésemben. A helyi újságok arról írtak, hogy először háromszázötvenmilliót, majd újabb ötvenmilliót küldtek. Sohasem derült ki, ténylegesen hová került ez a pénz, vélhetően a vízügyi minisztérium Szolnok-Szajol árvízvédelmére csoportosította át. Ezt én persze biztosra nem mondhatom, de mi nem kaptuk meg. Ha akarja, megismétlem: mi nem kaptuk meg.

- Idehaza miben segítették a halászokat?

- A Máltai Szeretetszolgálattól kaptunk húsvétra csomagot, s egy kht. alkalmazott bennünket halmentésre. Ez néhány hónapig tartott. Aztán a nagy semmit kaptuk. Az Örökség című film a Magyar Filmkritikusok Díja mellett több más elismerést is kapott. 2003-ban jelen volt több mint tíz nemzetközi fesztiválon, például Svájcban, New Yorkban. Az Örökség nyerte el a Global Peace fesztivál első díját. Egyhetes nyilvános Los Angeles-i vetítést követően felkerült arra a tizenkét alkotást felsorakoztató listára, amelyek közül 2004 januárjában választották ki azt az öt munkát, amely esélyes lett a dokumentumfilmes Oscar-díjra. Ezek közé már nem válogatták be az alkotást. Mészáros Balázst Nevadában "a folyó hősének" hívták, egy nemzetközi internetes filmfórum New York-i és tel-avivi bejegyzője is büszke rá, hogy ilyen igazságkereső emberek is élnek közöttünk. Íme:"Kiváló film a földünket, sajnos hazánkat érintő katasztrófáról, melynek főszereplője a film kezdetekor csendes, visszahúzódó, egyszerű Tisza menti férfi, aki e szomorú, de reményteli ügyet szívén viselve átalakul az igaz ügyért vívott harcában, szembeszáll akár egy multinacionális céggel is!""Láttuk a filmet a Duna Tv-ben Izraelben. Balázsnak sikerült, legalábbis részben, elérnie, amiért harcolt, az egész világ megismerte. Egy algyői halász, aki élete végéig ismeretlen maradt volna, ha nem jön ez a szerencsétlenség, de főleg, ha nem lett volna ilyen egyéniség. Igaz, hogy a Hegedüs Péternek is van ebben része, de ő csak hozzásegítette, az igazi hős az a Mészáros Balázs, akit az egész világon ismernek, és felnéznek rá. Még sok mindent elérhet az életben, de ezt már biztos, hogy elérte. Mi itt Izraelben is felnézünk rá, és kívánunk neki további sok sikert."

Kapott azért hideget is. Ausztráliában élő magyaroktól tizenhárom zsebkendőt, hogy ne sírjon már annyit, és augusztusban nyaksálat, hogy azzal kösse fel magát. Bosszúsan nyitogatta fel a kis postán a neki címzett csomagokat. Aztán Koreába invitálták.

- Meghívott vendég voltam, de csak az utolsó percben tudtam meg, vonat sem volt már Budapestre, ezért egy barátom ismerőse, aki taxis, 68 ezer forintért vitt el Ferihegyre, amely összeget fél év alatt törlesztettem neki. Frankfurtból Szöulba úgy jutottam el, hogy nem volt nálam más tudomány, mint egy magyar-angol és egy angol-magyar szótár. Kétszáz euró kölcsönpénzzel a zsebemben érkeztem meg, s egy nagyon alacsony hölgy várt rám a repülőtéren, a feje fölött egy Mr. Mészáros táblával. A szótárban a megfelelő sort mutatva kommunikáltunk. Szállás és étel biztosítva volt, majdnem úgy bántak velem, mint egy miniszterelnökkel. Olyan környezetvédelmi filmeket láttam ott, hogy majdnem sírva fakadtam, például a Halál a sas miatt címűt. Egy gumigyárról szólt, ám a forgatása közben megöltek mindenkit, végül a teherhordó fejezte be a filmet - mondja megrendülve. Azt látta mindenhol, hogy az emberiség felelőtlen, s a pénz mozgat mindent.

Látszólag a csúcson volt, idehaza még Algyőért kitüntetést is kapott. Minden erejét a filmezésre, majd a csődhelyzetbe került halászati szövetkezet megmentésére fordította. A halpusztulás után tönkrement a vendéglátás, a turizmus, a horgászat és a halászat. De mindenki talpra állt valahogy, csak a halásztársadalom nem. Miután újra kiderült, hogy az állami követelésben nem szerepel a kártalanítás, 600 kilométert utazott a Tisza vonalán, hogy összefogja a kárvallottakat, de kevesen álltak mellé, hiszen látták, hogy évekig semmi sem történt. Ráadásul senki sem figyelt fel a halászok gondjaira. Sokan azt hitték, nagy bőrönd pénzzel jön majd haza külföldi útjairól, de nem így történt. Idehaza a befizetetlen csekkek várták. Kiábrándulva a világból összehívott egy zárszámadó közgyűlést, majd rendkívüli közgyűlésen lemondott az elnökségről. A fesztiválokon való megjelenése sok kölcsönpénzbe került. Ekkoriban még meghívták A szólás szabadsága című tévés műsorba, ahol Friderikusz Sándor faggatta. Az ígéretek ellenére a műsorszervező társulattól nem kapott szállást, a vonatjegyét sem térítették meg, így a Nyugatinál a 100 forintos bolt lépcsőjén aludt, az intercityn pedig tízezer forintra megbüntették, mivel nem volt jegye.

Újrakezdte. Pályázott az önkormányzatnál, halőrsége mellett mezőőr is lett. Ezért már fizetést kapott. Halőrként nem akarta hagyni, hogy orvhalászuralom alá kerüljön a folyó algyői szakasza, küzdött a nyugalmat zavaró jetskisekkel, mezőőrként pedig a tolvajokat üldözte. Azt mondja: akit megfogott a vízen, az a szárazon ütött vissza, akit a szárazon, az a vízen állt bosszút rajta.

- Hogyan?

- Betörtek a házamba, ellopták a motoromat, a vízről a ladikomat. Ellopták a halászeszközeimet, a varsáim közepébe belöktek egy autógumit és felgyújtották. Végül a falu nyugalmat szerető része mellém állt, s aláírásgyűjtést követően elzavartuk a vízisíelőket. De éreztem, hogy ezt a háborút én már nem tudom végighadakozni. Mindezek mellett még azzal is szembesült, hogy a tiszai hallal öt év múltán sem lehetett boldogulni. Kevés volt a vízben, s azt a keveset sem lehetett eladni. 2005-ben fogott egy kilencvenegy kilós harcsát, ám a környékbeli csárdák arcátlan ajánlatot tettek neki: 650 forintot ígértek kilójáért, így nem kötött velük üzletet, hanem a barátaival megpucolták, és felajánlották az Algyői Faluvédő Egyesületnek.

Mészáros Balázs, a halász, akinek az ükapja is halász volt, 2007-től építkezéseken dolgozik. Végigjárta Magyarország helyszíneit, minden arra érdemes várost, ahol a multinacionális befektetők bevásárlóközpontokat építenek: Szegedet, Debrecent, Kaposvárt, Székesfehérvárt, Sopront, és Budapestről nyolc hónapig haza sem jutott. Pedig egy multi ellen küzdött... De nem hagyták békén. Halőrként, mezőőrként túl sok ellenséget szerzett.

- Felforgatták a lakásomat. Olyasmit vittek el, mint betyár alól a lovat: a kutyaházba rejtett csónakmotoromat. Most az árvízvédelem miatt megtiltották a halászatot, de a folyó itt folyik, s hal is van benne. Ha nem lesz hivatásos halászat, akkor még több orvhalász lesz.

Régen elvált, két gyermeke főiskolás. A lánya az iparművészetire, a fia villamosipari szakra jár. Élettársával megromlott a kapcsolata.

- Az élettársam látta a szélmalomharcomat, azt, hogy nem jutok semmire. Túlélőnek nevezett, és túl kell élnem, bár anyagilag semmiféle kiutat nem látok. Eredeti szakmámba, kábelfektetőnek már nem mehetek el, hiszen a távközléstechnikából eltűntek a kábelek. Próbálok munkát találni, de a Tiszára is figyelnem kell, hogy ne lopják el mindenemet. Ha felakasztanám magamat, annak csak az ellenségeim és az orvhalászok és -horgászok örülnének. Nemrég az árterületen úszva megtaláltam ellopott ladikomat, visszaúsztam érte a lakatlevágó vasfűrészemmel, s újra elrejtettem valahová. Mert újrakezdem a nulláról is! Újra halászati eszközöket vásárolgatok, ez ad reményt. Egyfajta cserekereskedelmet űzök. Mivel a magyar halnak nincs értéke, amit véletlenül fogok, megfőzöm a barátaimnak, ismerőseimnek. Cserébe visszahívnak egy-két sörre, kaphatok tőlük ötszáz forintot, ha nincs pénzem kenyérre sem.

- Biztosan ismeri Az öreg halász és a tenger történetét.

- Hogyne, a Santiago bácsist. Ő a példaképem. Általános iskolában két választásom volt: vagy Solohov Emberi sorsát elemezzem, vagy Hemingway Az öreg halász és a tengerét. Az egyikben a főszereplő a gonoszsággal, a másikban a természeti erőkkel küzdött. Írtam a halászról tizenhét oldalt egy franciakockás füzetbe. Nem gondoltam volna, hogy nekem mindkét sorsból jut osztályrészül.

Mészáros Balázs a ciánszennyezés óta mindennap határidőnaplóban rögzíti az aznapi történéseket, majd téli estéken papírra veti a gondolatait. Mészáros Balázst amúgy Algyőn inkább Kece Balázsként keressék. Kecének a halászháló tartószerkezetét nevezik, s a nagyapja hét lólábszárcsontból szerkesztett egy kitűnő darabot. Attól fogva Kecének hívták őket, mindenkit Kece Balázsnak. Élettere folyókilométeres szakaszokban mérhető. A vastag mappa címlapján idézet: "Ha már minden fát kivágtál, és minden halat kifogtál, rájössz, hogy a pénz nem ehető." Nincs még befejezve az írás, várja a kegyelemdöfést. Szerinte az 2015-ben jön el, amikor az állam él majd monopóliumával, és visszaveszi a Tisza Halászati Szövetkezettől a hasznosítási jogot, a bérvizeket. Mert az állam megteheti, hogy nem ír ki új pályázatot, ha nagyobb a bevétele a horgászati hasznosításból. Aztán végleg befellegzik a halászatnak a Tiszán.De azért titkon mégis bízik benne, hogy nem ő lesz az utolsó tiszai halász.


(2010. júniusa)


Eddigi látogatók száma: Hit Counter by Digits