Magyar Stradivari - Anatómialecke a hegedűről

F mint lélek

Nagyot álmodott egykor a diósgyőri Lenin Kohászati Művek iparióra-javítója, és vándorlegénynek szegődött az olaszországi Cremonába, ahol öt év alatt megtanulta a hegedű- és vonókészítés csínját-bínját. Péteri Károly ma már miskolci panellakásban kialakított műhelyében borsos árú mesterhegedűket készít német, angol, svéd, japán és amerikai megrendelésre.


Panelház az Avason, második emelet. Amikor belépek a lakásba, zavarba jövök. Mintha tájfun söpört volna végig a folyosón és a szobákon, s az asztalokra gúlában hányta volna fel a műszereket, vésőket, csiszolókat, fenőköveket, apró falemezeket, ecseteket, csontenyvmelegítő lábosokat. Itt dolgozik a mester. Mostanság meleg van, erről tanúskodik az egyik asztal és a szekrény közötti résbe dobált PET-palackok halma. Egy nyolcvanliteres hordó azért a helyén maradt a folyosó végén, benne hegyaljai bor.

Péteri Károly gyerekkorától ügyes kezű volt, ezért lett órás, de nem vált teljessé az élete. A Lenin Kohászati Művekben vízórákat, blokkolóórákat javított 1973 és 1989 között. Ebben az időszakban kerültek a kezébe a Stradivariról szóló cikkek, s úgy döntött, autodidakta módon megfejti a titkot. Attól fogva kohászati műszakok előtt és után könyvtárba járt, s mindent elolvasott a hegedűkészítésről; aztán, annak ellenére, hogy ez igen "titkolódzós szakma", mesterére lelt az újpesti Balázs István személyében. Miután évek alatt mindent elsajátított, amit Magyarországon lehetséges, a rendszerváltás előtti hónapokban Olaszországba ment a valutakeretéből, hogy a cremonai nemzetközi hegedűkészítő iskolában Vincenzo Bissolotti mester irányítása alatt tanuljon.

Amikor munkája mellett hegedűkészítéssel kezdett foglalkozni, csodabogárnak tekintették. Péteri Károly szavaival élve: "Eleve hülyének néztek a rokonok és a munkatársak, és ez az érzés csak erősödhetett bennük, amikor a kohászatnál a nyugdíjas állásomat is otthagytam."

Felmondott, és nem volt visszaút. Ám Cremonában is sokan úgy vélték, hogy ott vannak a világ bolondjai, s a náluk is idiótábbak a milánói festőiskolába jelentkeznek.

- Való igaz, sok furcsa fizikumú és lelkületű ember jött össze, közöttük rendkívül gazdag emberek gyerekei, akik rongyokban jártak, s tisztázatlan okokból hegedűkészítők akartak lenni, és sok olyan ember, aki a Stradivari-mítoszban él, de egyszer majd észhez kell térnie, hogy ebből megélni nem fog - idézi fel Péteri Károly.

- Ön is beleillett a képbe?

- Egy adag volt bennem is ebből, mert pénzkereseti lehetőségben bízva senki sem megy ilyen pályára. Harmincnégy éves voltam. Szerszámaimat bepakoltam egy csővázas hátizsákba, s útnak indultam. Fantasztikus érzés volt Cremonába kerülni: olyan lehettem, mint egy űrhajós szakkör tagja, akinek a NASA-ban azt mondják, hogy üljön be, ki is lőjük! Ott voltam a csillagok, nagynevű mesterek között a világ közepén. Német, spanyol, brazil, szlovák osztálytársakkal. Én két magyar fiatallal olyan városszéli, lerobbant, guggolós illemhelyes albérletbe kerültem, ahol a patkányok akarták elenni előlünk a vajas kenyeret. Másik eledelünk a vízben főtt tészta volt, amelyre vajat kentünk. A tanév végére hazajöttem, minden körmöm hullámossá vált a vitaminhiánytól. De egy évre rá már hegedűket készítettem, s eladtam olasz mestereknek néhány száz eurónak megfelelő líráért. Ők aztán belenyomták pecsétjüket a hangszerbe, s továbbadták nagy haszonnal - folytatja a miskolci iparos.

Itthon kiváltotta az ifjúsági betétkönyvét, s a feketén váltott valutát kettéhasított fakockába rejtette. Azt enyvvel öszszeragasztotta, s rárajzolta a hegedű végi csiga sablonját. Az olasz iskolában meg kellett tanulni hegedülni, brácsázni vagy csellózni is. Péteri hegedülni tanult, így maga próbálgatja hangszereit a panelházban, s csellót és brácsát is javít.

- Tévesen hiszik, hogy a hegedű rózsafából készül, ennek oka, hogy egy Dankó Pista-nótában ez szerepel. A hegedű teteje lucfenyő, mint a karácsonyfa. A többi rész, a fekete hangszereket kivéve, jávorfa, azaz bizonyos nagyságú hegyi juhar. Hogy mitől lesz jó egy hegedű, az már a fakiválasztásnál eldőlhet: a jávorfa földhöz közeli részéből nem lehet hosszában, álló helyzetben kívülről befelé vágni (mint a tortát) jó hegedűnek való szeletet, mert túl sprőd, masszív, erős. Fenyőnél, ha már hamar megérezzük a gyantaillatot, baj van, az sem alkalmas alapanyagnak. Ehhez jön még számtalan apróság. A hegedű tetejében van egy úgynevezett gerenda, amelynek feszültségétől, dőlésszögétől, ívétől is sok függ. Fedőlap, káva, hát, nyak s a fedő és a hát közé, az f nyílás környékén kifeszített lélek, azaz a tulajdonképpeni finomhangoló, továbbá ahol a húrt lefogjuk, a fogólap, valamint tekerő és kulcs - mutatja be a hangszer anatómiai atlaszát a férfi.

A polcról leemel egy 1800-as évek végén gyártott hegedűt, amelyet pincében tarthattak, így átnedvesedett. Egy hegedűtanár vette kéz alatt, de a hangszerkészítőnek most nincs ideje megjavítani. Ha a hangszeren száz évig generációk játszanak, a sok kézmozgástól elkopik a nyak, így időnként azt is illik kicserélni.

A mester egyszerre egy hegedűt készít, háromszáz munkaóra alatt. Sokszor kísérletezik. Stradivari például fűzfából készítette a hangszer összefogásáért felelős tőkét, mások puhafából, de ő most kipróbálja a gesztenyét.

- Mi a Stradivari-hegedűk titka? Megfejtette?

- Meg. Éppen itt volt délelőtt Németországból egy karmester, amatőr hegedűkészítő, s erről beszélgettem vele. Sokan azt mondják, ha Stradivarijuk lenne, hogy játszanának rajta! Nos, itt van egy Olaszországban kiadott szakkönyv, amely azt írja, ha valaki tudja, hogy Stradivari-hegedűt fog a kezében, áhítattal játszik rajta. Na de mi van akkor, ha nem tudja? Érdekes kísérlet! Csináljunk úgy összehasonlítást, hogy senki se tudja: a hat hegedű közül az egyik az olasz mester remeke. Ugyanazok a művészek játszottak mindegyik hangszeren. A jó hegedű szépen szól a művész kezében, és könnyen kezelhető. A pontozások alapján a violino della scuola di liuteri, azaz a hegedűkészítő iskola tanulóhegedűje végzett az első helyen 137 ponttal, második a Stradivari 119, harmadik a Carcassi 106, negyedik a K. Leonhardt 1947 98 ponttal, ötödik a Guadagnini 95, hatodik a K. Leonhardt 1931 lett 92 ponttal.

Újabb könyvet vesz elő: Tarnóczy Tamás fizikus Zenei akusztika című munkáját, tele grafikonnal és számítással. "A legjobb szakértők sem tudnak biztosan megkülönböztetni egy világhírű, 383 gramm összsúlyú Stradivarit egy jól sikerült, 428 grammos, nem olyan régi hegedűtől. Az ilyen vak kísérleteknél természetesen meg kell őrizni a hegedű teljes ismeretlenségét. Magyarországon is végeztünk néhány hasonló kísérletet hasonló eredménnyel. Több tehetséges mester és műkedvelő készített már olyan hegedűt, amelynek hangját a zsűri nem tudta sem egymástól, sem a régi olasz hegedűktől megkülönböztetni" - áll az értekezésben.

- Mégis mi a Stradivari-titok? - erősködöm tovább a panelműhelyben.

- Nincs titok, de... Olyan precizitással, finoman munkálta ki hegedűit, s a hangszer is olyan szép volt, hogy meszsze lekörözte kortársait. Belső lelkület kell ahhoz, hogy minden munkafolyamatot tökéletesen meg tudjon az ember csinálni. Stradivari képes volt rá; ötszáz ilyen hangszere lehet a világon.

Csengetnek. Egy idős ember a házból, mosolyogva, jönne beszélgetni. Péteri Károly elküldi, mondván, vannak nála.

- Tudják az itteniek, hogy bizonyos munkáknál beszélgetéssel, amúgy pedig kólával doppingolom magam. Nem tudok más hegedűkészítőkhöz hasonlóan, iparosként egyszerre hat hangszert készíteni. Amikor nekiesek az egyetlen hegedűnek, nem látok más célt, csak azt, hogy készen legyek vele, s mielőbb megszólaltathassam. Sokszor a hajnali kakaskukorékolásra rezzenek fel a munkából, vagy otthonról hívnak, hol kujtorgok már.

A hegedű lehet sárga, barnás, vöröses és fekete színű is. Bécsből írta egy zenész, kék csellóra lenne szüksége. A mester visszaírta, hogy természetesen kék csellót is készít, de azt előre kell kifizetni, mert ha nem viszi el, ki fogja megvenni...

Közben egy asztalhoz támasztott fát tapogatok, amelyet egy városból falura kiszabadult ember nyugodtan felaprítana, hogy a cserépkályhába belökje, holott ebből gyönyörű hegedűtest lesz. Ilyen fa, amely hegedűhátnak alkalmas, száz euróba kerül, csellónál ezerre is rúg az összeg. Egy dobozban dán csellóhúrok: négy darab nyolcvanezer forint. A hegedűhöz szükséges faanyagot, a lakkokat s a lószőrt többnyire Németországból szerzi be a mester, hiszen ott a zenei kultúra olyan szintű, hogy minden húszezer lakosú városban működik egy hegedűkészítő. Megjegyzem, egy Péteri-hegedű ára négyezer euró.

- És a vonó?

- Fernambukfából van, amely Brazíliában terem. A vonó önálló műfaj. Azt az iskolát is elvégeztem Cremonában. Ott van a hegedűkészítő-diplomám a falon. Ha a képet levennénk, és megfordítanánk, ott látnánk a vonósmesterlevelet is.

Néha egy-egy telefon riasztja fel a munkából, köztük vicces kapcsolások is. Egyszer egy népzenész hölgy hívta fel. Tudni kell, hogy a népzenészek igen erőteljesen játszanak a vonós hangszeren, s ők jobban szeretik a fekete lószőrt, mint a fehéret, mert az robusztusabb, nehezebben megy tönkre.

- Cseng a telefon, s egy miskolci pályakezdő népzenész lány türelmetlen hangon a következőket mondja: "Nekem fekete fiúlófarok kellene!" Sejtettem, hogy mit akar, de jót nevettem. A nőstények farka ugyanis nem jó, mert azt az állat levizeli - meséli Péteri.

Kezembe nyom egy "mogyorópálcát", azaz a vonó fáját. Ha jó a minősége a fának, az ára százezer forint. A fogást biztosító rész, a kápa afrikai vagy indiai ébenfából készül, van még rajta ezüstberakás a tenger mélyéről származó gyöngyházvéggel. A vonó másik végén látható kis háromszög alakú csont mamuté.

Péteri Károlynak vannak még álmai. Hordót szeretne készíteni, de a tégla és a vas is érdekli, szívesen kovácsolna például díszes kardot is. Vidám ember. A szlogenje is tetszetős: Ha a hegedűje hangja éteri, akkor a márkája biztosan Péteri.

A szocializmus idején ment ki Olaszországba, és még abban az évben, 1989 karácsonyán hazalátogatott. Romániában éppen forradalom volt, nálunk kikiáltották a köztársaságot. A Lenin Kohászati Művek dolgozóinak, az ő közvetlen kollektívájának pedig több mint a felét kirúgták a munkahelyéről. Hát ennyit a nyugdíjas állásokról.


Eddigi látogatók száma: Hit Counter by Digits