Szász Marci szerint ne a világgal kommunikáljunk, ha a szemben ülővel is beszélhetünk

Pörgésben

Csodagyerekként azt nyilatkozta, hogy olyasmivel kíván foglalkozni, ami segít az emberiségen. Céljai máig megmaradtak, vélekedik a Szendrőről Budapestre került fiatalember huszonkét évesen. Szoftverfejlesztő lett, szabad idejében szakirodalmat olvas, s szeretné elérni, hogy tizenöt év múlva legyen egy nyugodt estéje.


Hideg decemberi nap van. Újpesten ülünk egy kávézóban. Vaníliás turmixot kér jegesen. A közelben lakik, találkozásunk idején épp ügyeletes: a videomegosztó és a közösségi oldalak működéséért felel egy magyar tulajdonú, webes alkalmazásokkal foglalkozó szoftverfejlesztő társaságnál. A számítógép előtt kellene ülnie, hogy orvosolja a hibákat, de ha riasztják, öt percen belül otthon van. Kiszámolta, pont odaér. Két éve él újpesti albérletben a barátnőjével, s napi rendszerességgel metróval szeli át a fővárost, hogy beérjen a munkahelyére. Általában nem ismerik fel, de azért előfordul, hogy nekiszegezik a kérdést: Szász Marci, te vagy az?

Ha mosollyal köszönnek rá, ugyanúgy válaszol, de vannak negatív tapasztalatai is. Mindig konfliktus származott abból a környezetében, hogy csodagyermeknek tartották, ezt közvetlenül és közvetett módon is éreztették vele, sőt a Borsod megyei Szendrőn élő családjával is. Éppen elég volt ezt akkor helyre tennie. Eltelt tizenöt év. Ma már nem az a gombafejű, vöröses kisfiú. Megtermett, komoly ember. Mint mondja: látja az embereket a metróüléseken, nyitva van ugyan a szemük, de így is alszanak, vagy közönyösen néznek maguk elé. A "ne szóljon hozzám senki, én se szólok senkihez" szellemiség hatja át őket. Abban bíznak, hogy az a három centi ruha megvédi őket mindentől.

Édesanyja óvodában dolgozik, édesapja tűzoltó. Most negyvenöt évesek. A húga, Boglárka az idén érettségizett, fotórealista képeket fest, és jó a kézügyessége, Kristóf öccse pedig gimnazista. Marci ritkán jár haza, nincs ideje arra a kilenc órára, amely oda-vissza számolva a közlekedéssel telik. Inkább a szülők találnak okot rá, hogy Budapesten felkeressék.


Szász Márton 1987. április 13-án született Miskolcon. Kisgyermekként felfigyeltek a tehetségére, s a gyermekorvos jóindulatúan beutalta a nevelési tanácsadóba, derítsék ki, miért kérdez olyan sokat. Négy és fél évesen már számolt, ötévesen 195 volt az intelligenciahányadosa, és folyékonyan olvasott. Az óvoda középső csoportjából került általános iskolába, s két hónap alatt végezte el az első osztályt, majd Friderikusz Sándor vendége volt a televízióban, így csodagyermekként megismerte az egész ország. Miközben még írnia sem kellett volna tudni, a kamerák előtt állva bonyolult matematikai feladványokat rajzolt a táblára, és vékonyka hangon értekezett a relativitáselméletről meg az internet jelentőségéről. Később könyvtárat avatott egy miniszterrel, egy kereskedelmi tévé társműsorvezetőjeként interjúkat készített a bécsi informatikai kiállításon, feltűnt a Családi nyár című mozifilm epizódszereplőjeként, majd egy multinacionális tejipari társaság reklámarcaként került képernyőre. Még általános iskolába járt, amikor édesapjával Budapestre költöztek, hogy egy fizetős tehetséggondozó iskolába járhasson. Édesapja ezért lépett ki borsodi munkahelyéről, de a fővárosban nem talált munkát, s ez anyagilag is kimerítette a családot. Aztán csendesebb időszak következett az életében. Középiskolában, harmadikosként hallgathatta a miskolci egyetem óráit, kitűnővel érettségizett tizenhat évesen, s azonnal felvették a gépészmérnöki karra. Ezt évek múlva mégis abbahagyta, mert bár évekig tűrte, hogy a tanárok csak azért is hézagokat keresnek a tudásán, ellehetetlenült. "Nem tudom, miért kellett volna jeleskednem statikából, hiszen nem hidakat akartam építeni, hanem szoftverrendszereket szerettem volna tervezni."

- Már a gimnáziumban lehetőséget kaptam rá, hogy kísérletezzek egy miskolci technikum gépparkjának hat szabadságfokú robotkarjával. Forgás a robotkaron három tengelyen, s a fejrész is további három másik tengelyen forgatható. Ezekhez számítógépes kapcsolatot, úgynevezett eszközillesztést kísérleteztem ki. Ez tizennégy évesen nagy lehetőséget jelentett.

- Mit válaszolt, ha az ismerősok, rokonok megkérdezték ekkoriban, Marcika, min dolgozol?

- Uhuhhúúú. Előfordult a kérdés. Egy ilyen típusú információval nem tudtak volna mit kezdeni. Nem mondhattam azt, hogy írtam egy jó időzítőt a léptetőmotorhoz, s megoldottam egy kamera digitalizálását. Ezek olyan típusú eredmények, amelyek nekem piszkosul tetszenek, de nem lehet megosztani őket mindenkivel. Ez nem olyan, mint egy cukrász süteménye vagy egy festő műalkotása. Programozók és az IT (információs technológia - V. A.) szakmában mozgók beszélnek erről a szakmai fórumokon, ott meg tudom értetni magamat. Az informatikában nagyon komplex projektet lehet bemutatni a nagy tömegeknek. De amíg eljut idáig az ember, őrületesen hosszú folyamat.


Állandóan gondolkodik. Tíz-egynéhány évesen kidolgozott egy komplett oktatási rendszert helyhez kötött mozgássérültek tanítására, egyetemistaként pedig asztali szoftverek fejlesztésével foglalkozott. Kóstolgatta egy ideig az üzleti ügyvitelt, majd az orvosi képalkotást (dicom) és képrendszerezést. Aztán, bár a vírusanalizálás is érdekelte, webes irányba mozdult el, s internetes ügyfélkapcsolat-tartási rendszerekkel foglalkozott. Egy ideig informatikai projektek között cikázó tipikus szabadúszó volt, majd konkrét feladatok miatt keresték meg. Szerinte azért, mert korábban olyan területeken ért el eredményeket, amelyekkel bizonyította, hogy van a fejében valami tudásféle. Az interneten blogol.

"No, rövidke kommentárom az iPhone home screenemről alább: Hogyaszondja, két hónapja vagyok iPhone-felhasználó, abból sem a hardkórabbik fajta, a telefon az úgy van, használom és kész... Gmail: Egyszerűen kihúztam bookmarkként a home képernyőre, ti. mindegy, milyen levelezőszoftvert néztem vagy próbáltam, mind több sebből vérzett, a Google Mail gyári, HTML5 alapú kliensénél jobbat keresve sem lehet találni... Egyedül a PUSH support hiányzik, és erre egyhamar nem is hinném, hogy lesz tisztességes megoldás. Ami appot erre a célra eddig láttam, mind csak a nép lehúzására utazott."

Aztán Szász Márton így vall magáról az interneten: "Tumblr, Live Journal: két teljesen jó kliens a két szolgáltatóhoz, ami különösen jól jön, mert Tumblrön félszakmai, LJ-n pedig privát blogot próbálok vezetni, ha épp van időm és türelmem, telefonon is firkászhatok. Twitter: hardcore twitter addikt vagyok, desktopon csakis a Tweetie, a Twitterrific csúnya volt. iPhone-on meg csakis a Twitterrific, teljesen profi eye-candy és kényelmes kezelőfelület, a Tweetie szerintem borzalom iPhone-on. Jing és jang."

- Lefordítaná?

- Wyctim, egy viszonylag ismert magyar blogger tett fel körkérdést az iPhone-felhasználóknak. Az iPhone internetezési képességgel is rendelkező multimédiás mobiltelefon. Ez az én véleményem az egyik készülékről, az általam leginkább használt programokról.

- De ez már a középkorosztálynak is kínai.

- Akinek iPhone-ja van, az általában szokta érteni. Olyan platform, amely közösséget teremtett maga köré. Viszonylag hatékonyan, s a felhasználók értik, hogy miről van szó, és szívesen veszik a véleményeket.

- Például a szülei megfejtik ezt?

- Generációs szakadékokról van szó. Számomra teljesen magától értetődő, hogy ha van egy konstruktív gondolatom, akkor azt durr be a felhőbe, és valaki majd talán kezd vele egyszer valamit...

- Tehát az interneten megosztja a gondolatait, és lehet, hogy vita gerjed belőle.

- Igen. Az idősebb generáció teljesen máshogy áll ehhez a kérdéshez. Az anyukámról tudom, hogy elindul ugyan a Google keresőjében, de valóban nem fogja végigpróbálgatni a napról napra induló kísérleti projekteket, hogy tudja-e használni azokat valamire. Nos, ez a korosztály nem fogja megtalálni az otthonát ezeken a platformokon, én pedig nem érzem szükségét, hogy a klasszikus médiát fogyasszam papír formában. Az én generációmnál az idő a lehető legdrágább dolog. Másfél órát utazom a metrón. Reggel még az ember friss és üde, de nem szívesen veszem elő az iPhone-omat a metrón és a buszon, estére pedig hullafáradt vagyok, nem szívesen megyek bele mélyenszántó tartalmakba. A kevés szabad idő valójában luxus, kincs. És nekem csak a szabad időmben van lehetőségem rá, hogy lépést tartsak a szakmával, ilyenkor az internetes folyóiratokat böngészem.

- Az újságpapír zörög, a borítékot gusztustalan megnyálazni. Mégis kézzel fogható.

- Macera a papírt kezelni, és ha elveszítem a könyvjelzőmet, nehéz megtalálni, hogy hol jártam.

- A notebook viszont lemerül.

- Ritkábban merül le, mint ahányszor elhagyom a könyvjelzőmet. S ha egyszer elhagyom, az macerával jár, a laptopot pedig bedugom a konnektorba, és újra működik. De ez megint generációs szakadék kettőnk között, holott a mai tizenöt éveseknek már természetes lesz, hogy minden mindennel össze van kapcsolva.

Nagy terhelésnek van kitéve a számítógépe, de szerinte nem viszi túlzásba. Ő is vallja azt a gyakran hangoztatott nézetet, hogy minél többet tud az ember a számítógéptől, annál inkább rájön, hogy csak a téma felszínét kapirgálja.

- Ha azt mondanám, értem, hogy mi történik, az hatalmas felelőtlenség, egyenesen nagyképűség lenne. Egy OS (operációs rendszer - V. A.) fejlesztésén néhány százan dolgoznak, ám a mögötte lévő elektronikai rendszereket hihetetlen tömegek tervezték meg. Tudhatjuk az alapelveket, a regisztert, a logikai áramkört, mindenki sejti, hogy mit jelent egy memóriának egyetlen cellája, de képletesen szólva nem attól lesz a dobostorta dobostorta, hogy tudja az ember, kell bele cukor, tojás és liszt. Az informatika hatalmas szerencsejáték. Jó helyen, jó időben kell összefutni a megfelelő emberekkel, hogy befussunk.


A jó öreg idő a ludas abban, hogy nem tanult meg japánul. Aztán filmekre terelődik a beszélgetés. Az ördög ügyvédje jó móka volt - állapítja meg. Egy japán animációs filmet dicsér, amely a Mátrix hangulati előfutára volt. Ezek ritka élményei, mert nincs olyan, hogy kikapcsol. Nincs kedvenc étele, mert nem figyel oda rá, hogy mit eszik.

- Mit szeretne elérni tizenöt év múlva?

- Elmondani, hogy volt egy nyugodt estém. Amikor a telefonzsinór ki volt húzva, minden kommunikációs eszköz ki volt kapcsolva, és csak élveztem a nyugalmat. Komolyan. Ezt az egy dolgot nagyon keresem, de sohasem jön össze. Annyira nehéz leállni. Komolyra fordítva, ekkora távlatokban gondolkodni, fantáziálni sem merek. Ugyanakkor a konkrét értelemben vett kikapcsolódás a világ egyik legnehezebb dolga. Szerintem. Ebben sohasem voltam jó. Távol áll tőlem a "nyugalomfotel egy pohár forró teával" érzés.

- Csodagyerekként azt mondta, olyasmivel szeretne foglalkozni, ami segít az emberiségen.

- Ez most is igaz, még ha kis lépésben is, de szeretek olyan dolgokon gondolkozni, amelyek segíthetik az emberek életét. Mindig ezért agyalok. Ez valahol áldás, valahol átok. Nem szabad ellustulni ezen a pályán. Igyekszem lépést tartani a fejlődéssel, de csak én tudom igazán, hány gyenge pontom van.

- Tudom, hogy mit nem szeretne csinálni. 1. Focimeccsre menni. 2. Bevásárlóközpontot járni. 3. Beülni nagymamák közé egy internetes tanfolyamra. 4. Táncolni menni péntek este. 5. Felkeresni az állatkerti pálmaházat.

- Mennyi paradoxon. Hallom magamat, ahogy mondom: "Képzeld, mekkora káposztát láttam!" A fogorvosnál azért bármi jobb. Most, hogy gondolkoztam: imádnék kocsit vezetni. Olyankor koncentrálni kell az útra. Az ember ül egy kényelmes kocsiban. Fogja a kormányt, vizuálisan ott a forgalom és a táj, de figyelni kell. Tökéletes kombináció. Mikor vezetni tanultam Miskolcon és környékén, fan-tasz-ti-kus érzés volt. Imádtam. Most autót vállalni az albérlet mellett? Ezek az egyszerű és hétköznapi korlátai a rendszernek, amelyet piszok nehéz átugrani. Viszont ha néha vonatra ül az ember, nagyon jól elbeszélhet bárkivel. Tereferélni szoktam érdekes emberekkel. Előfordul, hogy még az iPhone-omat sem veszem elő. Egyébként ez érdekes megállapítás. Ne a világgal kommunikáljunk, ha a szemben ülővel is beszélhetünk. Aztán van olyan, hogy velem nem akar beszélni senki sem. Előfordult már, hogy végigpróbáltam egy komplex programozási nyelvet az úton. Csak az enyém volt az idő.


(2009. decembere)

Eddigi látogatók száma: Hit Counter by Digits