Rófusz Ferenc nem adja fel: kézzel rajzol papírra, mint régen

Meddig zümmög a légy?

Nem mehetett ki Hollywoodba, hogy átvehesse Oscar-díját, mégis Magyarországon akart karriert csinálni. Rófusz Ferenc 1981-es döntését még akkor sem sajnálja, ha húszévi amerikai távollét után a szakma fenyegető telefonokkal és kulcslyukba nyomott pillanatragasztóval várta idehaza. Kisnyugdíjasként Budán tanít egy rajziskolában, és boldog, ha tanítványait felveszik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre.


- Kezembe vehetem az Oscar-díját?

- Természetesen. Régen, ha meghívtak valahová, kérték, hogy vigyem magammal, mert szeretnék megfogni. Egyszóval már kopik róla az aranyozás, s én csavaroztam vissza rá a nevemet, mert a gyermekeim játék közben leejtették, és belül eltört az öntöttvas ház. Érzi, ahogy lötyög benne valami?

- Vagy öt kiló a súlya. A repülőutakon a kézipogygyászban hordja?

- Egyszer a fedélzeti bőröndöm átvilágítását követően New Yorkban belém karolt két nagydarab biztonsági ember, félrevittek, azt tudakolván, mi ez, és hogyan került hozzám. Oscar-díj!? Hogyan tudom igazolni, hogy én kaptam? Bajban voltam, mert az odaítélésével kapcsolatos dokumentumokat nem hordozom magammal. Eszembe ötlött: hiszen a nevem rajta van a szobron. Bocsánatot kértek, és felkísértek a gépre. Mára olyannyira megszigorodtak a biztonsági előírások, és valóban baltával fölérő szerszám lehetne belőle, így lehet, már fel se vihetném magammal az utastérbe. Csodálom a vékony színésznőket, amikor nekik ítélik az Oscart, hogyan tudják könnyedén lóbálgatni a színpadon.

Budai társasház földszinti lakásában vagyunk, a dolgozószoba falán számtalan rajz, a mondanivaló ívét jól jellemzi: Miki egértől a női aktig minden van itt. Mona Lisa spánielfejjel egy kutyaszépségversenyre készült grafikán. Üveg alá rakva szintúgy a nemzetközi elismerések, az asztalon fekvő mappákban, úgynevezett story boardokban kulcspozíciók (a filmek fontosabb jelenetei) rajzai, figurák vázlatai, a műanyag fiókokban néhány száz különleges színes ceruza. Külön a tompák, külön az élére hegyezettek. Az Oscar-díj a nappali sarkában egy kis asztalkán kapott helyet három mécses társaságában. Fehérek a kanócok, még nem gyújtották meg őket. Sok a minőségi mütyürke a lakásban, de mégis rend van. Oscaros becsben csak egy fából faragott angyalka és a  békák tucatja részesült, amelyek ott sorakoznak a könyvszekrények polcain, a számtalan képzőművészeti album gerincénél. A békákat egy budapesti fabútor-kereskedésben fedezte fel Rófusz Ferenc, azóta lelkesen szerzi be a neki tetsző darabokat, sokkal pedig megajándékozzák: például egy repülő bőrbéka leng a bejárati ajtó felett, szuvenír Új-Zélandról, illetve egy madzagon lógó kiszáradt béka, amelyet a barátai egy csatornában találtak. Csillogó szemmel egyszerűbb kis faragványt vesz a kezébe. Kihúz egy ceruza formájú fadarabot belőle, s surrogtatja a hátán található tarajokat, rendes brekegést hallunk. Áhítattal mondja:

- Jópofa dolog. Aki ezt kiagyalta! Baromi egyszerű. Mekkora bajban lennénk, ha ezt nekünk kellene kitalálni!

Rófusz Ferenc Budapesten született 1946-ban. Rajzkészségét édesanyjától örökölte, aki kendők tervezéséből, festéséből tartotta el négy fiát. Ők is megtanulták a selymet keretre feszíteni, batikolni, hogy segítsenek neki. A Mafilmnél szerzett díszletfestői és trükkfilmrajzolói tapasztalatok után, 1968-ban került a Pannónia Filmstúdióhoz. Végigjárta a klasszikus szamárlétrát, volt fázisrajzoló, kulcsrajzoló, animátor. Jankovics Marcellal közösen társrendezője volt a Gusztáv-sorozatnak, részt vett a Kérem a következőt! című sorozat és a János vitéz elkészítésében is. 1971-ben lett önálló rendező. Első animációs filmjét, melynek címe a Kő volt, Nepp József ötlete alapján készítette 1974-ben. Következő alkotása a háromperces A légy című háttér-animációs film volt.

- A légy forgatókönyvét 1976-ban adtam be először, de azt mondták, hogy nem jó a vége, mert politikus. Ezért többször átrajzoltam a végét, például a legyet nem csapják agyon, hanem szembefordul az üldözőjével. Az sem tetszett a művészeti zsűrinek. Amikor ismét eltanácsoltak, újra és újra beadtam elbírálásra. Időközben a Balázs Béla Filmstúdióba is elvittem, mert náluk inkább lehetett rendhagyóbb dolgokat csinálni, de ott azzal utasítottak el, hogy nem látnak benne fantáziát.

A légy háromperces film, arról szól, hogy egy verőfényes napon az idillikus kerti környezetből a lakásba tévedt légy miként válik láthatatlan pusztító erő áldozatává. Hogy ki csapja agyon a vergődő rovart, csak sejtjük, de nem látjuk. Ezért kérdezték Rófusz Ferenctől minduntalan a cenzorok: na jó, de ki a légy és ki az üldöző? A film üzenete nem félremagyarázható: a mindenkori hatalomnak kiszolgáltatott életért való kiállás. A légy sokkal bonyolultabb technikájú, mint más animációs filmek: közel 4500 fázisrajz készült el, s ebből 4000 maradt a filmben. Rófusz a filmet kockáról kockára rajzolta, minden egyes tollvonás egyszeri, nem ismétlődik.

- Vízfestékkel kezdtem, de két hónap után rájöttem, hogy így nem boldogulok, mert elvetemedik a papír, ezért áttértem a zsírceruzára. Két évig rajzoltam a filmet, addig a feleségem magánóvodát nyitott a lakásunkban, sajátjainkon kívül még öt gyermekkel foglalkozott. Legnagyobb meglepetésemre a film több díjat kapott Európában, s a tengerentúlra is kijutott. Ottawában az óriási teremben először azt hittem, nem tetszik a nézőknek, mert a több mint kétezer egyetemista elkezdett fütyülni, üvölteni. Vetítés után odajött hozzám Bill Littlejohn, Walt Disney utolsó élő animátora, és magához ölelt. Kategória- és közönségdíjas lettem. Azonnal meghívtak az USA-ba, Los Angelesbe, így mielőtt hazautaztam volna Európába, a Hanna-Barberától a Disneyig végigjárhattam számos stúdiót.

Mivel A légy 1980-ban majdnem minden fesztivált megnyert, az illetékesek felterjesztették Oscar-díjra. Miután a selejtezőn bekerült a legjobb három film közé, az amerikaiak a Hungarofilmen keresztül Rófusz Ferencnek és feleségének is küldtek névre szóló meghívót a hivatalos díjkiosztásra, Rófusz felettesei azonban azokat nem juttatták el hozzá. Ennek ellenére, miután tudta, hogy felterjesztették, megkérdezte, hogy kimehet-e Hollywoodba, de azt a választ kapta, hogy nem, mert két kanadai film is versenyben van, s azokkal szemben nincs semmi esélye, hogy ő kapja az Oscart.

- Otthon a budai, Kuruclesi úti lakásunkban a Szabad Európa Rádión hallgattam a közvetítést. Mivel rálőttek Ronald Reagenre, négy nap késéssel tartották a ceremóniát. Hajnal volt. Odaültem a szerkezethez, a Forgószínpad című műsor ment. És egyszer csak bemondták, hogy a The Fly nyerte az Oscart! Megszédültem, és olyan szívdobogásom lett, hogy azt hittem, végzetes lesz a hihetetlen örömhír számomra. Betámolyogtam a másik szobába, ahol a feleségem aludt két gyermekünkkel. Azt már nem tudom, hogy mondtam el nekik dadogva, de értetlenül néztek rám. Fél óra múlva a sok haver ott volt a lakásunkon, nem is gondoltam, hogy ennyien hallgatják a tiltott és technikailag zavart rádiót. A Kossuth rádió csak a Déli krónikában mondta be. A Pannónia Filmstúdióban is gratuláltak, majd felkeresett a lakásomon az amerikai követség egyik alkalmazottja, s mondta, hogy bármikor megyek, szeretettel várnak.

Rófusz Ferenc a botrányról utólag értesült. Ő ugyan nem mehetett ki a díjkiosztóra, de Dósay István elvtárs, a Hungarofilm vezérigazgatója egy filmes delegációval minden évben kijuthatott. Dósay kétszer kérte, ha esetleg a film nyer, ő vehesse át Rófusz helyett a díjat, de ezt az amerikaiak elutasították. Amikor valóban nyert a The Fly, a díjat átadó Margot Kidder közölte, hogy Rófusz Ferenc rendező adminisztratív okból nem lehet jelen, ám ekkor felállt Dósay a nézőtéren, mire Kidder nagy boldogan folytatta: "Mégis itt van!" Átadta a díjat a mosolygósan meghatódott hatvan körüli férfinak, aki mondott pár köszönő szót, azt, hogy "egy kis film is lehet nagy", majd távozott. A jelen lévő Bill Littlejohnnak s másoknak is feltűnt: Rófusz nem öregedhetett ennyit pár hónap alatt. Kiderült, aki a díjat átvette, egyszerűen imposztor. Másnap a rendőrség a szállodában vette vissza Dósaytól Rófusz Ferenc Oscar-szobrát. Az egyik szekrényből nagy, fekete kartonmappát húz elő, és hosszasan feszegeti az összeragadt oldalakat, aztán lapozva mutatja az amerikai magazinok fényképes beszámolóit, majd szakkönyvekben a ceremóniáról készült összeállításokat keresi ki. Robert Redford lett a legjobb rendező, Robert De Niro a legjobb férfi színész, Henry Fonda az életműdíjas - társaságukban Rófusz Ferenc helyett Dósay István, a Hungarofilm vezérigazgatója álldogál.

- De jó lett volna ilyen emberekkel ott lenni! - szakad ki a hatvanhárom éves Rófusz Ferencből egy rettenetesen mély sóhaj. Vezető amerikai lapokat mutat még a maga méltatásával, ám Dósay fényképével.

Tíz nappal később fogadta Pozsgay Imre kulturális miniszter. Rófusz elmondása szerint nemcsak azt kérte, hogy kiutazhasson Amerikába utólag átvenni Oscar-díját, hanem azt is, hogy megkapja azokat az elismeréseket és pénzjutalmakat, amelyeket a többi fesztiválon nyert, de mások vették át helyette.

- Pozsgayval történt találkozásomat követően hetekig semmi sem történt, gondoltam, ebből nekem elég, és írtam egy levelet Kádár János titkárságára. Nem sokkal később kijött a lakásomra egy fiatal férfi, és elkérte az útlevelemet. Másfél hét múlva visszahozta, benne az amerikai vízummal, holott semmiféle papírt nem töltöttem ki. Ekkor a Pannónia Filmstúdió kifizette az útiköltségemet, én kivettem az OTP-ből mind a 180 dolláromat, és útnak indultam Amerikába.

Los Angelesben egy kis ünnepségen végre átvehette az Oscar-díjat. (Mutatja az erről készült fényképet, Csupó Gábor rendező felvételét.) Közel egy hónapot töltött Kaliforniában. Ralph Bakshi, aki korábban a Disneynél dolgozott, s akinek akkor már a saját stúdiója is híres volt, azt akarta, hogy maradjon ott. Nem ok nélkül. De Rófusznak - elmondása szerint - 34 évesen fogalma sem volt arról, micsoda óriási reklámnak számít, üzleti szempontból mekkora hasznot jelenthetne egy cégnek, s hogy mennyit kereshetne magának ezzel.

- Életem legjobb szerződését kínálták, de ahhoz, hogy megkapjam a letelepedési engedélyt, az akkori amerikai törvények szerint politikai menedékjogot kellett volna kérnem. Én azonban nem akartam disszidálni, mert a két gyerekem otthon maradt, egyébként sem üldöztek, s azt reméltem, hogy a Pannóniánál is valóra válthatom a terveimet.

Idehaza 1982-ben megkapta a Balázs Béla-díjat, tele volt tervekkel: elkészítette a Gravitáció s a Holtpont című rövidfilmeket. Az előbbi ötlete régóta foglalkoztatta, ám fennakadt a művészeti tanács cenzúráján. Azt kérdezték tőle: jó, de miért piros az alma? Amikor azt javasolta, hogy akkor legyen minden zöld, azt felelték, hogy nem lehet, mert az a nyilasok színe. Átrajzolta kékre. A filmben így kék az almafa, kékek rajta az emberarcú almák, amelyek egyszerre mind elfonnyadnak, elrohadnak és leesve szétloccsannak. Egy egészségesnek látszó alma más sorsra vágyik: leszakítja magát a fáról, a földre érve azonban ő is szétfröccsen, mert belül ugyanolyan rohadt, mint a többi.

- Ezt követően azt akarták tudni, hogy mit üzenek a Május 1. mozi harmadik sorában ülő Béla bácsinak. Kínunkban Sipos Áron barátommal kitaláltuk, hogy állítsunk emléket Newtonnak, s legyen Gravitáció a film címe. Na, ezt már nem lehetett megvétózni - emlékezik vissza.

- A Holtpont egy kivégzésről szól, ezzel végérvényesen elzárta maga elől az érvényesülés lehetőségét - állapítom meg.

- A légy című filmet a Pink Floyd zenéje ihlette, a Holtpontét pedig a The Doors. Nyertem vele néhány filmfesztivált, valahol még a szovjet delegáció vezetője is megveregette a hátamat. Aztán valaki azt mondta nekem bizalmasan, te, Ferenc, a zenei aláfestésben a kivégzőosztag nem angolul, hanem oroszul vezényel. Nagyon meglepődtem, hiszen ezerszer hallottam azt az üvöltős, dobpergős számot, s angolul számolnak benne. Addig tipródtam, míg a The Doors bakelitlemezét elvittem egy hangmérnökhöz, aki a zenei stúdióban elemezte a zenét. Amikor visszaadta, azt mondta: igaz, különleges tájszólásban, de nem one, two, threere, hanem agyin, dva, trire lő a kivégzőosztag. Ezt követően a filmemet nem játszották, illetve nem nevezték sehová. Azt hittem, hogy tenisztrénerként folytatom a pályafutásomat. A jövedelme alacsony maradt. Egész estés filmötletei voltak, Erich Kästner Május 35-jét és Hernádi Tibor figuraterveiből, idősebb Müller Péter forgatókönyvéből A rabbi macskáját is meg akarta rendezni, de nem kapott lehetőséget. Három évig bírta. A németek megvásárolták az egyik filmötletét, így 1984-ben egy koncertiroda segítségével Németországba került, hivatalosan muzsikusként. Zenélésről persze szó sem volt, rajzfilmstúdióknak dolgozott, és jól is keresett.

- Minden hónapban át kellett utalnom ötszáz márkát, plusz a nyugdíjjárulékot a Pannóniának. A hazai koncertirodában az elvtársak azt akarták, hogy még hangszerfelújításért is fizessek havonta öt márkát. Megmondtam: nekem se zongorám, se cimbalmom, se hegedűm, csak egy ceruzám van, erre már nem vagyok hajlandó.

Ezerkilencszáznyolcvannyolcban Torontóba hívták, Kanada legnagyobb stúdiójához, így családostul a tengerentúlra költözött. Munkaadói igen jó körülmények között, nagy becsben tartották, ő pedig nemcsak keményen dolgozott, hanem nagyon figyelt és sokat tanult is. Ott tudta meg, mit jelent igazán a szervezettség és a munkafegyelem. Reklámfilmet készített a Toyota kampányához és a The road warriort, amelyet az állam rendelt meg. Gátat akartak vetni a rengeteg balesetnek, amelyet a száguldozó biciklisták okoztak a városi autóforgalomban. A filmnek egyébként akkora sikere lett, hogy egész nyáron ott volt a buszmegállókban a karaktereiről készült poszter, s megnyerte vele az év reklámfilmjének járó díjat is.

- Négyszáznyolcvanan dolgoztak ebben a stúdióban, a büfés keresett a legjobban. Azt hittem, a szemem kiesik, ki volt írva, hogy "debreceni". Kértem egyet, igazi volt, megharaptam, és spriccelt. Ez hogy kerül ide, kérdeztem a büféstől, mire kiderült, korábban egy óceánjáró hajón volt szakács, s ott ismerkedett meg egy magyarral, aki megkóstoltatott vele egy igazi debrecenit. Mivel Torontóban három magyar hentes is működött, a büfés ráállt az igazi debrecenire. Lunch time-kor vagy debrecenit, vagy rántott húsos zsemlét ettek nála az angolok és a kanadaiak kovászos uborkával.

Idővel Rófusz rájött, hogy a stúdió a megrendelőktől kapott pénznek csak töredékét adja oda neki a reklámfilmjeiért, ezért inkább csinált egy saját stúdiót, a Fly Filmset, amely elsősorban amerikai megrendelésre videoklipeket, reklámfilmeket és játékfilmekhez speciális rajzfilmeffektusokat készített. A technika nagy ívben fejlődött, a kézi munkát a gépek váltották fel. 1995-re már annyira számítógépesítették a szakmát, hogy körülbelül félmillió dollárt kellett volna befektetnie ahhoz, hogy versenyképes maradjon, ezért bezárta a stúdióját.

- Kanadában hónapok alatt tönkrementek a több évtizedes múltra visszatekintő cégek. Nélkülözhetetlenné vált a háromdimenziós komputertechnika, mert mindent elő lehet állítani, ráadásul sokkal rövidebb idő alatt és lényegesen jobb színvonalon. Ma már nekem sem az operatőr a fő partnerem, hanem a komputerhez értő szakember. Néhány hónap alatt hanggal együtt meg lehet csinálni egy filmet. Ráadásul az újabb irányzatnál a látvány egészen primitív. Ilyen például a Simpson- meg a South Park-sorozat. A teljesen egyszerű képi stílus azért tetszik a közönségnek, mert a szöveg kap benne kulcsszerepet - szögezi le.

Rófuszt telefonon hívják. Elnézést kér, felveszi, majd vékony hegyű tollal színes naptárába jegyzetel, amelynek minden oldala képernyős remekmű.

- Még Kanadában vettem a naptárt, s évről évre cserélem a belsejét. Négyszer négy centis kocka jut egy napra. Minden benne van. Sajnos sok a temetés. Meghalt a bátyám, meghalt a párom édesanyja, meghalt a barátom apósa, majd édesanyja. Azt mondtam, most már ebből elég. Visszakereshetem, hogy mikor cseréltettem gumit a kocsin, mikor teniszeztem, mert abból nem engedek, s mikor jártam fogorvosnál. Például itt van, ni! 2008. július 23-án két órakor voltam fogorvosnál Torontóban.

A miniatűr rajzon egy "kulcspozíciós" figura tátott szájjal ül a fehér köpenyes orvos székében.Elvált. Két fia, Ádám és Dániel Kanadában vállalkozik. Apjuk nyomdokain haladnak, bár ők már a legmodernebb 3D-s technológiát alkalmazzák. Rófusz Ferenc az utóbbi nyolc esztendőben már kétlaki életet élt, egy szerelem miatt huzamosabb ideje Budapesten tartózkodik. Mindig szeretett volna itthon alkotni. Világszínvonalú rajzfilmes iskolát akart alapítani az egyik legjobb kanadai rajzfilmes iskola, a Sheridan College mintájára.

- A kanadaiak adták volna a pénzt és a tematikát, sőt munkával is ellátták volna a végzős növendékeket, ha ugyanannyit fizethetnek nekik, mint amennyit a szakszervezet kiharcolt a Disney-stúdiók dolgozóinak. Mindent a legapróbb részletekig előkészítettem, de Budapesten a szakmából sokan nem tartották jónak az ötletet, és ahol tudtak, keresztbe tettek nekem.

Próbálkozott saját stúdióval is 2002-ben, de nem tudta elviselni, hogy a bérleményét úgy használták a kollégák, mintha az államé lenne. Nem tudott elég papírt, CD-lemezt venni, amint kilépett az ajtón, mindenki mobilról vezetékes telefonra váltott, az "alarm systemmel" nem foglalkoztak, éjszakánként őt riasztották a szirénázás miatt, nyitva hagyták az ablakokat hétvégére, hadd menjen a fűtés. Ha elfogyott a kávé, senki sem pótolta, ha vendég jött hozzájuk, neki kellett ugrania, s ellenőrizni, hogy rendben van-e a vécé.

- Csináltam becsülettel, de egy év után bezártam, mert nem érte meg. Jöjjenek hozzám, főzök egy kávét, de mindenki dolgozzon otthon! Az interneten ez már lehetséges, a fiaimmal is így vagyok, néha kérek tőlük Kanadából a filmemhez háttérnek egy kis hóesést. Nincs szükség a FedExre, odahúzok a komputeren egy nyilat, és ugyanabban a high qualityban egy perc alatt eljuttatom hatezer kilométerrel arrébb. Hajdani kollégái nem fogadták valami lelkesen, főleg amikor a filmjeire idehaza pályázni kezdett. Amikor kérvényt nyújtott be produkciója támogatásához, és pénzt kapott, egyik éjjel megcsörrent a telefonja, és egy ismeretlen hang utasította: "Húzzál vissza Kanadába, ne vedd el a pénzünket!" Korábbi budai stúdiójának zárját pillanatragasztóval beragasztották, de beverték már a kocsija ablakát is. A határokon is átnyúlt az irigység. Az Oscar-díjas rajzfilmrendezőt 2003-ban plágiumvádba keverték: egykori amerikai kollégája, a magyar származású Steve Fellner azt állította, hogy a Szerencse, fel! című, Európai Uniót népszerűsítő produkció öt figurájából négyet az ő portfóliójából lopott. A sorozat producere cáfolta a vádakat, és érdekes módon Fellner végül nem perelt.- Közbeszerzési pályázat volt, sokan szerettek volna pénzt nyerni. Nem ismertem a magyar viszonyokat, azt, hogy tehetséges emberek nem kapnak munkát - kommentálja a hátteret a rendező.Ma már a kézzel készült filmek percenként 1,5 millió forintba kerülnek, a digitális 600 ezerbe. A digitális alapú animációs filmeknél a figurát elég egyszer megrajzolni, egyszer kiszínezni, a többit a gép megcsinálja. De Rófusz Ferenc nem adja fel. Kézzel rajzol papírra, mint régen. Ticket (Jegy) készülő filmjének a címe. Ennek Csáky Attila a producere. A születéstől a halálig tartó örök körforgást ábrázolja. Ugyanúgy szubjektív kameraállásból, ahogyan A légy készült.

Végiglapozza a story boardot előttem. Az anyja hasából kibújó gyermek meglátja a táguló résen keresztül a világot, jön a csodálatos élet, a gyermekkor, a szerelmek ideje, a szülővé, nagyszülővé válás, s végül ugyanaz a motívum, mint a születéskor, csak éppen fordítva, ahogy a résen át elfogy a fény, amint a koporsóra a sírásók hányják a földet. Hátborzongató, még akkor is, ha Yonderboi zenéje kísér.

- Elvittem néhány gimnáziumba tesztelni. Olyan letargikusok lettek a gyerekek, hogy kénytelen leszek feloldó színt varázsolni a kockákba. Nyolcvanegy óta az a változás, hogy ma már nem kérdezik, hogy ki a légy és ki az üldözött, de nincs rá pénz. Ezért én kalapozok támogatásért: nemrég egy biztosítótársaságnál megijedtek, mert annyira komor a filmem terve, hogy ügyfeleket veszítenének. Már jártam a temetkezési vállalat vezetésénél is, s azt mondtam, hogy támogatásukért cserébe még a logójukat is meganimálom a végén a főcímben. Szerencsére a kulturális tárca támogatja a produkciónkat.

Rajzol. A blueszene segít abban, hogy hamarabb lemenjen alfába. Hetente kétszer tanít a Budai Rajziskolában, ahonnan tavaly két tanítványa is bekerült a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs szakára. Rófusz egyedi filmjeit sohasem adták ki CD-n. Örülne, ha másképp lenne. Nehéz itt élnie 45 ezer forintos magyar nyugdíjából. Megrettent a hozzáállásunkon is. Bizalmatlanok lettünk. Kamerával a fején kereste a motívumokat egy irodaházban, megbámulták; le akart fényképezni egy cukrászdai tortát, ahogy kézben tartják, de alig vállalkoztak rá; a budapesti metró hangjait akarta felvenni diktafonjával a filmjéhez, ám napokig tartó kérvényezésbe telt, míg lemehetett a hangért. Mostanában szereztek neki egy régi Jawa Babettát, azt újíttatgatta boldogan, de felvilágosították, ha nem bivalyerős motorral közlekedik, s nem elsőként startol a zöldre váltó lámpánál, folyamatos konfliktusai lesznek az autósokkal. Így kocsival fordul gyakran néhányat a lánchídi körforgalomban, hogy gyönyörködhessen a csodaszép panorámában.

- Lefotóznánk, de nem az Oscar-szoborral, olyan már annyi készült, inkább a kedvenc békájával...

- A békámmal? Ez nagyon jó! Legyen akkor az a fából faragott golfütős példány!


(2010. májusa)

Eddigi látogatók száma: Hit Counter by Digits