Magyari Béla három és fél élete, valamint a magyar űrhajózás elfeledett fejezetei

Széljárás

Végül nem ő járta meg a világűrt, hanem Farkas Bertalan. Később, 1986-ban úgy tűnt, ő következik, ám ekkor is szertefoszlottak álmai: Magyari Béla nem lett "a második magyar űrhajós". Mára pedig szinte elfeledtük.


Ma sokáig aludt az ezredes. Nyűgösen leszól az emeletről, miért nem jeleztem korábban, hogy itt vagyok. Jó kezdet, gondolom magamban a rákoskerti ház előtti padon ücsörögve, mikor kaput nyit a járókerettel is nehezen közlekedő anyós.

Magyari Béla űrhajós, első osztályú vadászrepülő amúgy is nehezen állt rá a beszélgetésre. Sőt előtte elment horgászni egy hétre. Nincs már feszített menetrendje, fájlalja, de nem kell bejárnia munkahelyre, úgy érzi, senkinek sem hiányzik a tudása.

Nyugdíjas.

Augusztusban tölti be a hatvanat, jövőre lesz harminc éve, hogy a Valerij Kubaszov-Farkas Bertalan páros mellett "beugró" űrhajós volt Vlagyimir Dzsanyibekovval.

Felkap egy rövidnadrágot és egy NASA-emblémás pólót. Lépkedünk felfelé a lépcsőkön. Előbb egy repülőgépmakettet pillantok meg, majd a fordulótól bekeretezett elismeréseket és fényképfelvételeket. Oklevél arról, hogy születési helye, Kiskunfélegyháza díszpolgárává avatta 1980 novemberében. A Szajuz-Apollo program résztvevőinek fotója dedikálva, majd egy Charlie Duke-tól, az Apolló-16 utolsó előtti holdexpedíciójának tagjától kapott holdra szállási kép.

- Csak évek múltán jöttem rá, hogy mekkora jelentőségű felvétel ez. Amerikában óriási vita kerekedett a fényképek alapján arról, hogy van-e egyáltalán árnyékuk a Holdon a felugró és tisztelgő amerikai űrhajósoknak. Volt, aki azt mondta, a képek műteremben készültek. Nos, én pont olyan képet kaptam, amelyiken az űrhajós a Hold felszínén áll, s árnyéka is van.

Az üveg alatt filctollal írt szöveg. "To Colonel Béla Magyari."

Felérünk az emeletre. Egymásba nyílik a konyha, az étkező és a nappali. Az egyik falon tüskés hal Kubából, és mert az űrhajós nemcsak a magasságot, hanem a mélységet is szereti, egy személyesen felhozott korall a tengerfenékről. Aztán hatalmas portrékép a hőskorból a repülő alezredesről. Agárdi Gábor színművész festette 1985-ben.

- Felhívott azon a nyáron, hogy menjek ki Fótra a műtermébe. Ott folyton a fénybe állítgatott, mint kiderült, a szemem színét akarta látni. Megittunk két üveg borocskát, elbeszélgettünk, és karácsonyra meglepett a képpel - szolgál magyarázattal vendéglátóm.

Látni még Magyari űrhajósparancsnokának, Vlagyimir Dzsanyibekovnak a rajzát is, aki bejegyzett festőművész Oroszországban. Dublőrök a grafika címe.

- Ha véletlenül mi repülünk, Berci kapta volna - jegyzi meg Magyari Béla.

Elővesz a vitrinből egy ezüstből készült, 24 karátos arannyal futtatott nagy serleget. Nem akármilyen vésés látszik rajta, ahogy a fény felé fordítom: "Köszönet a magyar néptől!" A kisasztalon dísztőr, amelyet ötvenedik születésnapjára kapott az akkori honvédelmi minisztertől, valamint "királyi jogar", azaz szintén egy minisztertől kapott rézbuzogány. A polcokon könyvek magyarul és oroszul. Sok a sci-fi: A csillagok felé, Örök szárnyalás, Küldetés, Menekülés a Naprendszerből, majd szépirodalom: Moldovától Zweigig.

A teraszon telepedünk le. Tizenegy sincs még, de rekkenő a meleg. Rágyújt, s egy óriási piros dobókockát imitáló hamutartót húz maga elé. Határozott mozdulattal lenyom egy nyikorgó kart, s légmentesen lezár a szerkezet.

A ház melletti síneken időnként gyorsvonat robog el, ilyenkor megtanul az ember szünetet tartani a mondatok között.

- Viszont a repülők is látszanak - mondja elégedetten a kozmonauta. - Három kilométerre van Ferihegy, ha a szél úgy fúj, behozza még a hangjukat is. Na, az nagyon jó dolog.

Magyari Béla Kiskunfélegyházán született 1949. augusztus 8-án. 1967-től a magyar, 1970-71-ben a szovjet repülő műszaki főiskola növendéke volt, 1972-től repülőtiszt, 1977-ben első osztályú vadászrepülői minősítést kapott. A magyar űrrepülés története valójában úgy kezdődött, hogy a szovjetek az Interkozmosz Tanácsának 1976-os moszkvai ülésén közös űrrepülésre invitálták a szocialista országokat. Kizárólag vadászpilóták lehettek esélyesek az útra. Magyarország akkoriban több mint száz olyan pilótával rendelkezett, akik korlátozás nélkül repülhettek MIG-21-es vadászgépen. Közülük 39 pilóta jelentkezett a kiképzésre. Az alapos szűrésen átesett hét legjobb pilóta közül négyet a Moszkva melletti Gagarin Űrhajóskiképző Központban közösen választottak ki a szovjet és a magyar szakemberek. Ketten - Elek László és Buczkó Imre - itthon maradtak "vésztartalékként", Magyari Béla és Farkas Bertalan azonban 1978. március 20-án családostul kiköltözött Csillagvárosba, és ott folytatta a felkészülést. Már ekkor tudott volt, hogy ki repül. Két évvel később mindkét pilóta kiváló minősítésben részesült.

Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan a Szojuz-36 fedélzetén 1980. május 26-tól június 3-ig tartó, nyolcnapos űrrepülést hajtott végre. Az űrben orvosbiológiai, fémtechnológiai, fizikai, távérzékelési és erőforrás-kutatási kísérleteket folytattak. Az expedíció célja pedig a Szaljut-6 űrállomással való összekapcsolódás volt. Egyhetes útjukon több magyar kísérleti programot is végrehajtottak. Az egyik legnevezetesebb az interferon elnevezésű sejtbiológiai kísérlet volt, amely az immunrendszer interferonsejtjeinek működését vizsgálta súlytalanságban. A Dóza-kísérletben a Pille nevű eszközzel mérték az űrhajósokat érő sugárzást. A Balaton nevű műszerrel pedig az űrhajósok szellemi munkavégző képességét vizsgálták. Farkas Bertalan elmondta egyszer a kozmoszból a televízió Esti meséjét.

A Magyar Posta méltóképpen emlékezett meg a nagy eseményről. A start másnapján, május 27-én ötforintos bélyeget adott ki. A rajzon két, a beszállás előtt integető, felismerhetetlen űrhajós látszik. Az ok egyszerű: mivel a bélyegtervet és a nyomdai munkákat jó előre el kellett készíteni, nem tudhatták, hogy végül melyik legénység utazik majd a Szojuz-36 űrhajóval. Később ugyanerre az eseményre készült egy bélyegblokk, amely 1980. július 12-én került forgalomba. Ezen már kivehetőek voltak az arcok is.

Magyari Béla magában úgy fogalmaz, hogy három teljes életfejezete volt, s néhány éve belekezdett a fél életbe is. Az első élete a vadászpilótaság volt. Gyermekkorától az szeretett volna lenni, repüléssel szerette volna megkeresni a kenyerét. Csak érdekesség, hogy amikor 1966-ban a Magyar Honvédelmi Szövetségen keresztül jelentkezett repülőtiszti iskolába, Kecskemétre hívták be a Bács-Kiskun és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelölteket, mintegy harminc személyt. Hárman feleltek meg: Széles Béla, "aki szegény már odacsapta magát Taszáron a földhöz", Farkas Bertalan és Magyari Béla. Tizenhét évesen találkoznak először, s nem gondolták, hogy folytatás is lesz. Párhuzamosan futott a karrierjük. Mindketten vadászpilóták lettek, a Szovjetunióban tanultak, majd idehaza első osztályú pilótává váltak.

- Éjjel-nappal, minden időjárási körülmények között őriztük kis hazánk légterét, hogy nyugodtan tudjanak aludni az emberek - mondja még ma is teljes komolysággal.

És hogy nem volt eseménytelen ez a munka, emlékezik arra az esetre, amikor egy magyar katona Zalaegerszegen elkötött egy tankot, s elindult az osztrák határ felé. Magyari Béla gépét fegyverezték át légi oltalmazási rakétákról szárazföldi célpontok ellen alkalmazható rakétákra, de mire felszállt volna, a tankos fának ütközött. Rendszeresen startoltak kisgépes berepülésekre és madárrajos vonulásokra, hiszen a lokátor jelezte a foltot, de nem látta, hogy mi az.

Akarat és beteljesedett álom - így jellemzi ezt az első időszakot. A második életszakasz kezdetén, 1978-ban, 28 évesen lehetőséget kapott rá, hogy űrhajóskiképzésen vegyen részt, és űrhajós legyen. Attól fogva nem ment készültségbe, nem került beosztásba. Feladott minden vadászpilótás törekvést az új célért. De már a kezdet kezdetén megmondták a két jelöltnek, hogy egyikük nem repül. Ezt a korszakot, bár csak két évig tartott a felkészülés, egészen 1988-ig datálja.

Farkas Bertalan űrrepülése után egy évig járták a hazai termelőszövetkezeteket, gyári klubokat, pártbizottságokat, és élménybeszámolókat tartottak a felkészülésről, a követelményekről s az űrrepülésről. Magyari Bélát őrnaggyá léptették elő, és megkapta a Magyar Népköztársaság Űrhajósa, valamint a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést.

- Gyakorlatilag 1988-ig élt bennem a remény, hogy ha egészséges vagyok, és lesz második magyar űrrepülés, akkor én is utazhatok. És 1986-ban nagyon közel kerültem ehhez.

A könyörtelen igazság: a szovjetek Mars-szondákat küldtek fel sok magyar műszerrel, s úgy tűnt, barterként emberes űrrepülésen vehet részt Magyari is, de közben megalakult az orosz űrügynökség, s végül csak tízmillió dollárért mehetett volna fel. Erre nem volt pénze a magyar államnak.

Ebben az időszakban Farkas Bertalan és Magyari Béla nappali tagozaton, egy iskolapadban 18-19 éves fiatalokkal a Műegyetemre járt. Bár katonai főiskolát végeztek, nem volt matematikai felkészültségük, ezért kevésnek bizonyult az első diploma. Fiatal diáktársaik először csodabogárként néztek rájuk, de aztán látták, hogy ugyanúgy járnak órára, tanulnak, záródolgozatot írnak, puskáznak, mint bárki más, így befogadták őket.

Magyari harmadév után anyagtechnológiával kezdett foglalkozni, a világűrben megolvasztott ötvözeteket vizsgálta, s gépészmérnöki diplomát szerzett. Később, 1994-ben űr-anyagtechnológiából doktorált Miskolcon, disszertációja a Farkas Bertalan által végzett űr-anyagtechnológiai kísérleteken alapult.

Magyari Béla a nyolcvanas években nyaranta 25-30 órát repült még MIG-21-es vadászgéppel úgy, hogy a háta mögött is ült valaki. 1972-ben egyébként egyedül repülve egy pápai átképzésen szinte egyedülálló dolgot tett: füstölgő, égő vadászgépet hozott le a földre. Az volt a feladata, hogy vigye fel a gépet a statikus magasságig, az úgynevezett csúcsmagasságig. Ilyenkor gyakorlatilag 1,7-1,8 machra gyorsítva addig emelkedik a géppel (18-20 kilométer magasságig), amíg a sebessége nem csökken a kritikus szintig, majd visszafordítja. (A Mach-szám a repülő objektum sebessége és a hangsebesség viszonyszáma a levegőben. A hangsebesség 11-20 kilométer magasságban 1062 kilométer/óra. Tehát a hangsebesség 1,7-1,8-szeresével haladt.)

- Visszaúton négyezer méter magasan a Balaton fölött felemeltem a sisakom rostélyát, hogy már a rendes kabinlevegőt szívhassam, de szúrós szagot éreztem. Aztán a kerozinét is megéreztem, s füstölt már a kabinban is valami. Visszatettem a sisakrostélyt, s rádiókapcsolatot létesítve egyből le tudtam szállni. A kifutópályán már az egész gép füstben volt, mint kiderült, a tüzelőanyag olajradiátora elrepedt, s az olaj bekerült a hajtóműrészbe is. A szakértők később megmondták, hogy másfél percig repülhettem volna még, majd leállt volna a hajtómű, s katapultálnom kellett volna.

Magyari Béla vadászpilótaként kedvező légköri feltételek mellett 24 kilométer magasra tudott felmenni. Mikor laikusságomat hangoztatva azt a kérdést teszem fel, hogy gyakorlatilag hol kezdődik a sötétség, felnevet, s tréfálkozva mondja: látja, még Anettkából is felkészültem. Tiltakozom, mire ő "de, de, de, de" rohammal fojtja belém a szót, aztán: "látom, utánaolvasott, nincs ezzel semmi gond". (A bulvármedia-szereplő és botrányhős Anettka 2006 késő őszén egy Nyizsnij Novgorod melletti katonai támaszpontról startolt speciális MIG típusú repülőgéppel, amely elméletileg feljuttathatta 30 kilométeres magasságba is, ám ez mégsem tekinthető űrutazásnak. A technikai részletekre nem derült fény, mert az oroszok mindezt kísérleti repülésnek, azaz titkosnak minősítették.)

Magyari Béla viszont felidézte tapasztalatait: tíz-tizenkét ezer méter fölött eltűnik a kékes szín, s kezd sötétedni az égbolt, tizenöt-tizenhat ezer méteren még sötétebb hatást keltve szóródik a nap fénye, húsz kilométer fölött pedig bordólilás az égbolt, de még nincsenek csillagok.


Magyari Béla sokat "lumpolt", s az kikezdte az egészségét: egy nátha szövődményeként szívizomgyulladást kapott, s a házassága is felbomlott. Eltiltották mindenféle repüléstől, stílszerűen fogalmazva: le kellett szállnia a földre. 1988-ban elvált, s új családot alapított. Ráadásul jött 1989, a fordulat éve. Megkezdődött a harmadik életszakasza.

- Kikerültünk a társadalom elismerésnek örvendő tagjai közül. A két magyar űrhajós addig ott volt az első kétszáz protokolláris személy között, ettől fogva levettek bennünket a listáról. Például 1990 óta nem voltam tudományos konferencián, hogy az űrhajózásról, a felkészülésről beszéljek - mondja csendesen.

Magyari Béla a változásokig a Budapesti Műszaki Egyetem honvédelmi csoportjában volt kutató, ám ekkor állást kellett keresnie. A szovjet csapatok kivonásakor a Pénzügyminisztérium alá tartozó, a kivonulást "felügyelő" kormánymegbízotti titkárságra került. Osztályvezetőként a környezetvédelmi megegyezések tető alá hozása, a helyszíni felmérések tartoztak hozzá. De sok csalódás érte. Példát is mond. Jelezték a minisztérium s a honvédség vezetőinek, hogy az oroszok eladnák a kerozinkészletüket, de magas fórumon úgy döntöttek, hogy nem veszünk semmit a kivonulóktól.

- Mivel az oroszok ragaszkodtak a tárolótartályokhoz, megfordították őket, s a földbe engedték az üzemanyagot. Hogy mennyit? Elképzelni is nehéz. Sármelléken a fúrt kutakban megjelent a kerozin, s ment a Kisalföld felé. Egy árokból öt évig szivattyúzta az üzemanyagot a honvédség.

Ez az állás is csak másfél évig tartott, 1991-től különböző beosztásokban dolgozott a honvédségnél, például a repülőgépek fekete dobozának a digitalizálásával foglalkozott. Megtudom, hogy korábban hagyományos filmekre rögzült a sebesség, magasság, tolóerő, fordulatszám mértéke és nagysága, s ezt az adatrögzítést egy adapter segítségével digitalizálták. Keserűen jegyzi meg: ezt a fejlesztést se értékesítették a Varsói Szerződés volt tagállamainak.

Aztán ismét megcsapta az átszervezés szele, maga jelentkezett a Műegyetemre, ahol kinevezték a honvédelmi csoport vezetőjének. Viszont ekkor kezdődött a sorkatonaság felszámolása, megszűntek az egyetemi zászlóaljak, így rövidesen a munkahelye is. A Katonai Felderítő Hivatalhoz szegődött, majd listára került, ő is az elküldött 300 főtiszt között volt, mert Moszkvában végzett.

Feláll a fotelból, s a nappali vitrinjéhez ballag. Játékosan megsuhintja az asztalon fekvő buzogányt.

- Ezt kaptam búcsúajándékként, amikor 2001-ben, 51 évesen nyugdíjba küldtek, s ez a talajvesztés nem volt vicc egy négygyermekes apának. Szívesen maradtam volna.

A tábornokok kardot, más főtisztek buzogányt, az alsóbb rangfokozatúak pedig dísztőrt kaptak.

Magyari Béla megsértődött a honvédségre nyugdíjazásáért, és ez a sértődöttség a mai napig tart.

- Nem hívnak sehová, de nem is mennék el. Pedig a rendezvényeken jogom lenne felvenni még az ezredesi egyenruhámat is. Persze fel se jönne rám - teszi hozzá önkritikusan.

Fél évig egy légitársaságnál dolgozott, a más földrészekre irányuló szállítást szervezte.

- Még repülőtéri jogosítványt is szereztem - mondja felcsillanó szemmel. Majd a Belügyminisztériumban kapott állást, köztisztviselő lett. 2003-ban a Magyar Űrkutatási Irodához került, és onnan küldték el. - Úgy éreztem, helyükön vannak a dolgok, s még fizetést is kapok. 2006-ban több átszervezés volt, s végül másodszor is elküldtek nyugdíjba. Na, ekkor kezdődött a "fél" életem!

- Kétszeres nyugdíjas vagyok, de nem kétszeres Kossuth-díjas - jegyzi meg keserűen felnevetve. - A korosztályomra már nincsen szükség. Sokszor rájöttem erre, miután nem jutottam munkához, s sokat erőlködtem, miközben kipróbáltam piramisszerű értékesítési formációkat, illatszer- és biztosítási ügynökösködést.

Egy kicsit meghökkenek a hallottakon, s azzal vigasztalom, hogy miniszterelnök-aspiráns is rendelkezik ilyen múlttal. De azt mondja, hogy ő alkalmatlan erre, s mivel benne az űrhajóst látják, nem tudja eladni a terméket.

Ma már sajátos harcot vív azért, hogy a magyar űrhajózás eredményei visszakerüljenek az iskolai tankönyvekbe, a népszerűsítés érdekében előadásokat vállal, főzőversenyek zsűritagja, s támogatja az űrkutatást népszerűsítő Orion Alapítványt, amely felkészül az első magyar űrhajós repülésének jövő évi harmincadik évfordulójára.

- Volt már előadásom kezdetben ezerötszáz ember előtt, és az utóbbi időben nyolcvan hallgató előtt is. Sokszor megmondták az önkormányzatok vagy más szervezők, hogy az én előadásomra és kiállításomra csak 25 ezer forintot tudnak adni, a médiaszereplők zenés fellépésére viszont háromszázezer forintjuk van.

Magyari Bélának az első házasságában két lánya született. Az idősebb - egykori vitorlázórepülő - közgazdászként dolgozik, a fiatalabb - aki magyar bajnok sportlövő - Hollandiában él, pszichológus, most doktorál egy nyelvi kutatóintézetben. A második házasságból egy fia van, aki műszaki egyetemen tanult, s pilóta szeretne lenni, augusztusban Floridában kezdi meg a pilótaképzést, "a legkisebb kicsi lány" pedig építészmérnöki karra jelentkezett, s repülésirányító szeretne lenni. A felesége jogász.

A gyerekek módfelett büszkék édesapjukra - ha a magyar nemzet meg is feledkezett róla. A világhálón találom meg az ismeretlen Geréb dalszövegeinek listáját. Az egyik dal refrénje sokszor visszaköszön: "A világűr tágul, de a nemzet méla, mi soha nem felejtünk el, Magyari Béla!"


Úszkálnak a halak a családi ház emeleti nappalijának akváriumában. Magyari Béla eteti a guppikat, szivárványhalakat. Hétfőn indulnak az asszonnyal Zsórifürdőre. Jól ismeri Mezőkövesdet, éveken át sokszor elrepült felette a MIG-ekkel.

Emellett amatőr csillagász is. A kiképzés során megtanulta, hogy a szputnyik minden állásából felismerje a csillagképeket, mert ez elengedhetetlen a manőverezéshez. Sokáig edzette az agyát a csillagképekkel, s évtizedeken át rendszeresen nézte távcsővel a csillagokat s a Jupitert. De a sok számítógépezéstől megromlott a jobb szeme, s ma már ezt az elfoglaltságot is hanyagolja.

Harminc éve lottózik, de még nem nyert említésre méltó summát. A 80-as és a 86-os biztosan a behúzott számok között van.


(2009. július)

Eddigi látogatók száma: Hit Counter by Digits