Magyar Hírlap, 2011. november

Igazi riportkönyv rólunk, nekünk

Egy letűnt, ám nyomaiban jelen lévő világ - amit nevezhetünk a rendszerváltozás utáni, vagy az ezredfordulós Magyarországnak is - ellentmondásai rajzolódnak ki Varga Attila szociális érzékenységgel válogatott portré- és riportgyűjteményéből, az Emberfiából.


Noha az "emberfiában ott lapul az ördög", a kecskeméti pláza takarítónője mégis le tudott mondani a talált félmillió forintról, amit habozás nélkül leadott a bevásárlóközpont biztonsági szolgálatánál - ez adta az ihletet Varga Attila újságírónak, hogy megrajzolja Bobán Ambrusné, vagy ahogy az interjúalany szereti, Marcsi néni portréját, és az írást a nemrég megjelent Emberfia című riportgyűjtemény címadójává emelje.


A kötet minden története a hazai rendszerváltozás évtizedeinek lenyomata, s Varga Attila szociografikus érzékenységgel találja meg, ábrázolja a kiragadott élethelyzeteket, ezek eredőjeként pedig tökéletes impressziót ad egy változó világ ellentmondásairól. Írásai zömében 1980-tól máig beszélik el napjaink eseményeit, külön tárgyalva az ismert emberek és az ismeretlen kicsik történeteit.


Itt van a minden élethelyzetben talpon maradó zenész és életművész, a mellőzött űrhajós, a kiszolgáltatott takarítónő, az Egyesült Államokba disszidált egykori recepciós, aki hazalátogatásakor meglepődve tapasztalja, hogy mi minden változott Magyarországon, s itt van a mozdulatlan idő bizonyítékaként a Nyugati pályaudvar gályarabja, a MÁV egyik dolgozója. Vörös Sándor váltókezelő ez utóbbi, akinek munkakörülményeit látva egy holland delegáció azt hitte, a skanzenben jár, hiszen a Nyugati csarnokától kissé távolabb emelkedő építményben valóban megállt az idő: a váltókezelők acélkarokkal húzzák fel a váltókat mozgató, esetenként százméteres láncot. S bár Vöröst hívták már más munkahelyre, de ő itt szeret dolgozni, mert ahogy ő fogalmaz, "jó a kollektíva".


Az irodalmi igényességgel megírt Emberfia olyan mélységeiben vázolja fel az ezredforduló Magyarországát, hogy nemcsak a nyugati delegációknak, de az itt élő és a paradoxonokkal naponta szembesülő ember számára is új fénytörésben mutatja meg. A sokszor mellőzött vagy kiszolgáltatott sorsok mögött egy otthonát, hazáját szerető nép arca is kibontakozik, amely a nem mindig kedvezően alakuló világban is ragaszkodik szülőföldjéhez.


Az író képes a ma oly "időszerűtlen" riport műfajában minőséget alkotni, miközben érzékenyen figyeli a mindennapok emberét. És izgalmas újraolvasni Rófusz Ferenc történetét is, akinek itthon többször kellett korrigálnia Oscar-díjas filmjét. Néhány évre rá a Légy szinte minden fesztivált megnyert, s noha két másik kanadai film is versenyben volt, mégis az ő mozija vitte el a szakma legnagyobb elismerését. A rendező a Szabad Európa Rádióból értesült az örömhírről, s nem mehetett ki Hollywoodba átvenni a díjat. Élete legjobb szerződését utasította vissza, mert itthon akart karriert csinálni. Az emberfia már csak ilyen.


Szilléry Éva

Eddigi látogatók száma: Hit Counter by Digits